2019-07-10. 17:52
Világtörténelmi Enciklopédia 5. - Kolumbusz előtti Amerika
![[Kép: 1907091633520124.jpg]](http://www.hostpic.org/images/1907091633520124.jpg)
Az Európán kívüli világ egyik legkevésbé ismert pillanata a Kolumbusz partraszállása előtti amerikai kontinens. Olmékok, toltékok, maják, aztékok, mochék, inkák – megannyi ismerősen csengő népcsoport, akik kerék nélkül hozták létre magasan fejlett civilizációikat.
Az ősi kelethez képest a történészek meglepően későn kezdtek el foglalkozni hagyatékukkal, ami részben annak is köszönhető, hogy az itt élők gyakorlatilag a folyamatosságot megőrizve léptek be a spanyol gyarmati korszakba.
Évszázadokig tartó tudatos térítő politikának köszönhetően a művelt „nyugat†csendben elfeledkezett a hajdan jelentős birodalmakról, hogy aztán az 1800-as években nekilásson a múlt értelmezésének.
A kutatás még ma is tart, de az eltelt idő alatt ismereteink jelentősen bővültek erről az időszakról.
Azt kell mondjam, a sorozat ötödik kötete nagyon színvonalasra sikerült. Ez ugye részben a téma egzotikusságának is köszönhető, de ettől függetlenül nagyon informatív és érdekes a tartalom.
Ezt nem is ragozom tovább, inkább az alábbi, számomra újdonságként bíró részt ismertetem – persze csak kivonatosan.

Miként az köztudomású (legalábbis remélem), az inkák meglepően rövid idő (alig 150 év) alatt szinte fél Dél-Amerikát uralmuk alá hajtották.
Birodalmuk zökkenőmentesen működött, ismeretlenek voltak errefelé a lázadások, az éhínség és az infláció. Meglepő módon bukásuk ugyanolyan gyorsan ment végbe, mint felemelkedésük.
Az okok megértéséhez muszáj megismernünk a társadalom és a gazdaság felépítését.

A Tahuantinsuyu néven ismert birodalom gazdasági felépítése jobbára rokoni alapon történt. Az Andokban régi hagyomány volt a családi alapú földelosztás, attól függött egy család tehetőssége, mekkora területen művelték a földeket.
Teraszos, különböző magasságokban történő fölművelésnél az eltérő szinteken más és más növényt termeltek, így a családok nagysága egyszerre jelentett változatosságot és mennyiségi többletet.
Az inka gazdaság a viszontszolgálatra és az újraelosztásra épült. Az előbbi többnyire helyi szinten működött, a rokonok segítették egymást kötelező jelleggel nagyobb munkák idején (vetés, aratás).
Akinek munkaerőre volt szüksége, szólította rokonait, akiknek muszáj volt megjelenniük a hívásra – és viszont. Mindezt a népcsoportok vezetői, a kurakák felügyelték.
Ráadásul az inkák tudatosan törekedtek az alattvalók meglévő rokoni kapcsolatainak szélesítésére. Ennek egyik módszere a nők elosztása volt, akik így másik családba kerültek, ezáltal új rokoni kapcsolatot létesítettek.
Lehet, hogy az egyén szempontjából ez nem tűnik demokratikusnak, de működött. íllami szinten is hasonló történt, az alap itt is a rokoni kapcsolat volt.

Ennek létrejöttét az biztosította, hogy az aktuális uralkodó a kurakák lányait vagy lánytestvéreit vette feleségül.
így aztán ha az államnak (vagyis az inkának) munkaerőre volt szüksége, csak kérnie kellett kiterjedt rokonságától – legyen szó út- vagy templomépítésről, új földek megműveléséről, szállításról, stb. mindig elegendő munkaerő állt rendelkezésére.
Ha lakóhelyüktől távol volt a munkáskezekre szükség, az uralkodó biztosította részükre az ellátást és a szállást.
Mindez azonban nem jelentett rendszeres és ismétlődő feladatokat, ez területtől és az igénytől függően változott. Aztán voltak külön „szakmunkásokâ€, különleges képességgel rendelkező mesteremberek, akiket folyamatosan mozgattak a birodalomban.
Mindez persze fejlett úthálózatot és még fejlettebb központi nyilvántartást igényelt. Nos az inkák mindkettővel rendelkeztek.
A megtermelt javak egy része állami raktárakba került, és ezekből biztosította az inka, hogy minden alattvalónak legyen mit ennie (a rokonait ugye nem hagyja éhezni az ember), továbbá a papok és katonák is megkapják az ellátmányukat.
A folyamatosan gyarapodó népesség miatt egyre újabb földeket vontak művelés alá, ami hihetetlen mennyiségű terasz kialakítását jelentette, valamint ezek vízzel történő ellátását.

Elsőre bonyolultnak tűnik a rendszer, de a gyakorlatban mégis egyszerű volt, például teljesen feleslegessé tette a pénz használatát a kereskedelemben és a hétköznapi életben.
A mind nagyobb területeket meghódítása szükségessé tette a társuralkodás bevezetését (erre kényszerültek a rómaiak is a kései korban), ami azonban belviszályhoz vezetett. Ezt kihasználva győzedelmeskedtek az időközben feltűnő spanyolok.
A bukást gyorsította, hogy az aktuális uralkodópárosnak nem volt ideje rokoni kapcsolatokat létesíteni az alattvalóikkal, akik gyakorlati okokból inkább a spanyolokkal létesítettek rokoni (viszontszolgálati) viszonyt – s csak későn döbbentek rá, mekkorát tévedtek a cserével.
De akkor már halott volt az utolsó inka uralkodó, Tupac Amaru… pdf 281mb
Az Európán kívüli világ egyik legkevésbé ismert pillanata a Kolumbusz partraszállása előtti amerikai kontinens. Olmékok, toltékok, maják, aztékok, mochék, inkák – megannyi ismerősen csengő népcsoport, akik kerék nélkül hozták létre magasan fejlett civilizációikat.
Az ősi kelethez képest a történészek meglepően későn kezdtek el foglalkozni hagyatékukkal, ami részben annak is köszönhető, hogy az itt élők gyakorlatilag a folyamatosságot megőrizve léptek be a spanyol gyarmati korszakba.
Évszázadokig tartó tudatos térítő politikának köszönhetően a művelt „nyugat†csendben elfeledkezett a hajdan jelentős birodalmakról, hogy aztán az 1800-as években nekilásson a múlt értelmezésének.
A kutatás még ma is tart, de az eltelt idő alatt ismereteink jelentősen bővültek erről az időszakról.
Azt kell mondjam, a sorozat ötödik kötete nagyon színvonalasra sikerült. Ez ugye részben a téma egzotikusságának is köszönhető, de ettől függetlenül nagyon informatív és érdekes a tartalom.
Ezt nem is ragozom tovább, inkább az alábbi, számomra újdonságként bíró részt ismertetem – persze csak kivonatosan.

Miként az köztudomású (legalábbis remélem), az inkák meglepően rövid idő (alig 150 év) alatt szinte fél Dél-Amerikát uralmuk alá hajtották.
Birodalmuk zökkenőmentesen működött, ismeretlenek voltak errefelé a lázadások, az éhínség és az infláció. Meglepő módon bukásuk ugyanolyan gyorsan ment végbe, mint felemelkedésük.
Az okok megértéséhez muszáj megismernünk a társadalom és a gazdaság felépítését.

A Tahuantinsuyu néven ismert birodalom gazdasági felépítése jobbára rokoni alapon történt. Az Andokban régi hagyomány volt a családi alapú földelosztás, attól függött egy család tehetőssége, mekkora területen művelték a földeket.
Teraszos, különböző magasságokban történő fölművelésnél az eltérő szinteken más és más növényt termeltek, így a családok nagysága egyszerre jelentett változatosságot és mennyiségi többletet.
Az inka gazdaság a viszontszolgálatra és az újraelosztásra épült. Az előbbi többnyire helyi szinten működött, a rokonok segítették egymást kötelező jelleggel nagyobb munkák idején (vetés, aratás).
Akinek munkaerőre volt szüksége, szólította rokonait, akiknek muszáj volt megjelenniük a hívásra – és viszont. Mindezt a népcsoportok vezetői, a kurakák felügyelték.
Ráadásul az inkák tudatosan törekedtek az alattvalók meglévő rokoni kapcsolatainak szélesítésére. Ennek egyik módszere a nők elosztása volt, akik így másik családba kerültek, ezáltal új rokoni kapcsolatot létesítettek.
Lehet, hogy az egyén szempontjából ez nem tűnik demokratikusnak, de működött. íllami szinten is hasonló történt, az alap itt is a rokoni kapcsolat volt.

Ennek létrejöttét az biztosította, hogy az aktuális uralkodó a kurakák lányait vagy lánytestvéreit vette feleségül.
így aztán ha az államnak (vagyis az inkának) munkaerőre volt szüksége, csak kérnie kellett kiterjedt rokonságától – legyen szó út- vagy templomépítésről, új földek megműveléséről, szállításról, stb. mindig elegendő munkaerő állt rendelkezésére.
Ha lakóhelyüktől távol volt a munkáskezekre szükség, az uralkodó biztosította részükre az ellátást és a szállást.
Mindez azonban nem jelentett rendszeres és ismétlődő feladatokat, ez területtől és az igénytől függően változott. Aztán voltak külön „szakmunkásokâ€, különleges képességgel rendelkező mesteremberek, akiket folyamatosan mozgattak a birodalomban.
Mindez persze fejlett úthálózatot és még fejlettebb központi nyilvántartást igényelt. Nos az inkák mindkettővel rendelkeztek.
A megtermelt javak egy része állami raktárakba került, és ezekből biztosította az inka, hogy minden alattvalónak legyen mit ennie (a rokonait ugye nem hagyja éhezni az ember), továbbá a papok és katonák is megkapják az ellátmányukat.
A folyamatosan gyarapodó népesség miatt egyre újabb földeket vontak művelés alá, ami hihetetlen mennyiségű terasz kialakítását jelentette, valamint ezek vízzel történő ellátását.

Elsőre bonyolultnak tűnik a rendszer, de a gyakorlatban mégis egyszerű volt, például teljesen feleslegessé tette a pénz használatát a kereskedelemben és a hétköznapi életben.
A mind nagyobb területeket meghódítása szükségessé tette a társuralkodás bevezetését (erre kényszerültek a rómaiak is a kései korban), ami azonban belviszályhoz vezetett. Ezt kihasználva győzedelmeskedtek az időközben feltűnő spanyolok.
A bukást gyorsította, hogy az aktuális uralkodópárosnak nem volt ideje rokoni kapcsolatokat létesíteni az alattvalóikkal, akik gyakorlati okokból inkább a spanyolokkal létesítettek rokoni (viszontszolgálati) viszonyt – s csak későn döbbentek rá, mekkorát tévedtek a cserével.
De akkor már halott volt az utolsó inka uralkodó, Tupac Amaru… pdf 281mb
Idézet:A kódrészlet megtekintéséhez be kell jelentkezned, vagy nincs jogosultságod a tartalom megtekintéséhez.
