2026-04-02. 10:39
Tóth Krisztina - Pixel 2020
![[Kép: MTEyOTczMA.jpg]](https://kephost.net/p/MTEyOTczMA.jpg)
Egymással ütköző emberek és sorsok kavarognak térben és időben, véletlenszerűen találkoznak, ám mégis olyan érzésünk van, mintha egy közös testhez tartoztak volna egykor, csak ezt a testet szétszakította volna valami, ahogyan a könyvben fel-feltűnő párokat is. Fej, szív és kéz: minden testrészhez egy történet tartozik. Humor és keserűség regiszterei váltogatják egymást, hol a közelítés fájdalmas pontossága, hol a távolítás iróniája jellemzi az egymásra épülő történeteket.
Tóth Krisztina új könyvében a fejezetek önálló pixelkockákként működnek: önmagukban is egyedi színűek és izgalmasak, de ha észrevesszük közöttük a kapcsolatok összetett rendszerét, vagyis, ha hátrább lépünk egy lépéssel, valami új és lenyűgöző, nagy történetté állnak össze. Állandó közelítés és távolítás, kicsinyítés és nagyítás váltakozása rajzolja meg szemünk előtt ezt a sajátos és időközben nagyon is élővé váló szövegtestet.
„Este kiültek a kis ház tornácára, és a doktornő elégedetten nyugtázta, hogy a férfinak egész nap nem szólt a mobilja, mert kikapcsolta. Kortyolgatták a vörösbort, néztek bele az ereszkedő sötétbe. A férfi egyszer csak váratlanul a távolba meredt, és meglepődve mutatta, hogy jé, emelkedik a víz, hogy egyre szélesebb hullámok jönnek a tornác felé, és hogy nem érti. Mikor itt nincs is tó a közelben. A nő azt felelte, hogy tényleg, és milyen szép ez a nagy víz, ahogy tükröződik rajta a hold. A férfi jól látta, hogy a hömpölygő víztömegen semmiféle hold nem tükröződik, és túlságosan romantikusnak is találta volna ezt a képet, de nem akart vitatkozni. Egyrészt piszokul fájt a feje, nyilván a vezetéstől, másrészt érezte, hogy beleszeretett ebbe a kék szemű, ismeretlen doktornőbe.” mp3 160kbps 4ó14p 237mb
Egymással ütköző emberek és sorsok kavarognak térben és időben, véletlenszerűen találkoznak, ám mégis olyan érzésünk van, mintha egy közös testhez tartoztak volna egykor, csak ezt a testet szétszakította volna valami, ahogyan a könyvben fel-feltűnő párokat is. Fej, szív és kéz: minden testrészhez egy történet tartozik. Humor és keserűség regiszterei váltogatják egymást, hol a közelítés fájdalmas pontossága, hol a távolítás iróniája jellemzi az egymásra épülő történeteket.
Tóth Krisztina új könyvében a fejezetek önálló pixelkockákként működnek: önmagukban is egyedi színűek és izgalmasak, de ha észrevesszük közöttük a kapcsolatok összetett rendszerét, vagyis, ha hátrább lépünk egy lépéssel, valami új és lenyűgöző, nagy történetté állnak össze. Állandó közelítés és távolítás, kicsinyítés és nagyítás váltakozása rajzolja meg szemünk előtt ezt a sajátos és időközben nagyon is élővé váló szövegtestet.
„Este kiültek a kis ház tornácára, és a doktornő elégedetten nyugtázta, hogy a férfinak egész nap nem szólt a mobilja, mert kikapcsolta. Kortyolgatták a vörösbort, néztek bele az ereszkedő sötétbe. A férfi egyszer csak váratlanul a távolba meredt, és meglepődve mutatta, hogy jé, emelkedik a víz, hogy egyre szélesebb hullámok jönnek a tornác felé, és hogy nem érti. Mikor itt nincs is tó a közelben. A nő azt felelte, hogy tényleg, és milyen szép ez a nagy víz, ahogy tükröződik rajta a hold. A férfi jól látta, hogy a hömpölygő víztömegen semmiféle hold nem tükröződik, és túlságosan romantikusnak is találta volna ezt a képet, de nem akart vitatkozni. Egyrészt piszokul fájt a feje, nyilván a vezetéstől, másrészt érezte, hogy beleszeretett ebbe a kék szemű, ismeretlen doktornőbe.” mp3 160kbps 4ó14p 237mb
Idézet:A kódrészlet megtekintéséhez be kell jelentkezned, vagy nincs jogosultságod a tartalom megtekintéséhez.
![[-]](https://hhwforum.hu/images/vienna//collapse.png)
